2010. január 17., vasárnap

Elmaradások és a Kegyelem...

A blogmegvonásak is van hátulütője... Az új év első napjaiban ugyan rengeteg dolog készült, de vagy nem volt kedvem fotózni, vagy nem lehetett, vagy egyszerűen inkább a körülöttem lévő káoszból az alkotásba menekültem...

Egyébként megdöbbentem, ma az egyik kedves blogtárs bejegyzésén :S pontosabban azon, hogy nem csak az én életemben van totális káosz, hanem nagyon sok lány is küzd kemény és fájdalmas gondokkal. Szinte mindegyik hozzászólásban azonban ott volt az a tudatosság és éberség, mely megfogalmaztatta a lányokkal, hogy keresik a történések értelmét. Ha nagyon szarkasztikus vagyok, azt mondom minden lelkierőmet, tudásomat érzékenységemet bevetettem, hogy eligazodjak, de rá kellett jönnöm én kevés vagyok... Folytom Reményik szavai kattognak a fejemben...

"A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!
S akkor – magától – megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.

Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.

Akkor – magától – szűnik a vihar,
Akkor – magától – minden elcsitul,
Akkor – magától – éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.

Ez a magától: ez a Kegyelem"

Nem tudok másra hagyatkozni... és nem is akarok.

Vissza a lényeghez, a mutogatnivalókhoz. Még decemberben találtam ki, hogy Borinak is készítenék egy Tilda babát, azóta Matild megszületett, használatba is vétetett. Nem is rossz próbálkozás elsőre :))))



Ez egy ajándék része, a teljeset majd postázás után mutatom :DDD


Ez pedig egy szupertitkos ajándék, szigorúan az érdeklődés felkeltése a cél, nem mutatok többet, mert gyakori vendég a leendő tulajdonos :D Most kezdhettek izgulni, hogy ki is lesz az, és ez mi a szösz tulajdonképpen. Jó találgatást! 
 

4 megjegyzés:

  1. Csak nem egy ollóőr lesz? Olyan kis guszta, mint egy selyemcukorka! Reményik gondolatai mindig szíven találnak! Köszi a verset! A baba pedig tényleg remek elsőre! Hajrá, még többet! :)

    VálaszTörlés
  2. Nem ismertem a verset, de nagyon tetszik! A baba is, a többit pedig kiváncsian várom. A Tilda utánit tudom, én is kiszabtam egyet hétvégén, de még nem varrtam meg. :)

    VálaszTörlés
  3. Ollóőr bizony, és tényleg olyan szép fényes, mintha selyemcukor lenne... hogy honnan tudom? Én kaptam :)
    KÖSZÖNÖM :)

    VálaszTörlés
  4. Hmm, erdekes a vers. Nem vagyok vallasos, igy az utolso sor nalam santitana, de a tobbi igaz :) Hala egnek hozzam is megerkezett - magatol - mar egy ideje a felmentosereg, igaz szingli vagyok meg, de ez most tokeletes. Nincs siras, gyotrelem, fajdalom, csak mosoly, csillagocskak, napfeny.

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...