2010. január 14., csütörtök

A rettegés fóka

A gyerek hozza bőségesen az iskolából az inputot... szinte ki sem kell tennem a lábam a lakásból. Persze ez így nem igaz, hiszen hozom-viszem a suliba, de mégis...

Azt hittem elértük a mélypontot a Junioros sztorival. Mégsem gondoltam jól! Különben is, az még tavaly volt.

Tegnap este a mininőm elmesélte, hogy az osztályátrsai a rettegés fókát (sic!) játszották a suliban. Bevallom, előtört belőlem a jellemgyenge és beszámoló ide vagy oda, annyira elkezdtem röhögni, hogy percekbe telt, mire folytathatta :O (Tudom, gonosz szülő vagyok, nem tudtam türtőztetni magam.) A játék lefolyása, lényege tulajdonképpen mindegy is. A lényeg az, hogy vlamelyik kereskedelmi csatornán volt egy műsor, ahol a különböző "celebeket" borították ki ezzel-azzal. A címére sem emlékszem, nem nézek ilyeneket, max. a promókat láttam. Azért annyira - szakmámból adódóan - képben vagyok, hogy egyértelműen rájöttem, a gyerekek tribute játékot játszottak e műsor alapján a suliban. Ja, a legszebb az az volt, hogy pénzben!

Amikor ez elhangzott a korábbi röhögős kedvem egy pillanat alatt elszállt... :O Ha esetleg valaki nem tudná, első osztályos gyerekekről beszélünk :O Vagy csak én vagyok nagyon konzervatív?! Nem hiszem, aki ismer sejtheti, hogy a vaskalaposság nagyon távol áll tőlem. Ám nehéz megélni azt, hogy az ember tanító nénit választhat a gyereknek, de osztálytársakat, pláne szülőket! nem. :(((
Azt reméltem, hogy ha az embernek gyereke van, nem enged válogatás nélkül ráömleni mindenféle vizuális szemetet. Ebben azt hiszem jóval elvetemelültebb vagyok az átlagnál… A zajláda sajnos mindennapi eszköz nálunk is. Ám, a gyerek leginkább mesét néz vagy Spektrumot, Discoveryt velem. Az egyéb vizuális ingerekkel még szigorúbb vagyok. Ez nagyon élesen mutatkozik meg a könyv és játék szelekciómban… Jó és jól megírt sztori nélkül nem rúg labdába nálam egy könyv, de sokan véreztek már el az illusztráción… Lásd pl. a sokak által istenített Füzesi Zsuzsát.

Egyébként élek, lassan már virulok is. Este pedig - ha lesz időm ;) - mutogatok mini csodákat. A helyzet ugyanis az, hogy beleszerelmesedtem az elkészült munkáimba. Tényleg! Olyannyira, hogy jól elgyönörködtem bennük, megsimogattam őket mielőtt új gazdájukhoz indulnak. Hogy még jobban fokozzam a várakozást - már ha rajtam kívül van ilyen valakiben - két bekeretezett képet is fogok mutatni este. Furcsa, mert én választottam keretet, tudom, hoyg jó lesz, de valahogy egészben még nem látom lelki szemeim előtt őket. Szóval nézzük meg este együtt, mit tudnak Darvasék! Tartsatok velem!


Ha már tribute: az egyik képről kis előzetes :) Mea maxima culpa, mert a fotó pocsék :O

Egyelőre csak ennyit tudok mutogatni. Sajnos a képekre várni kell még. :S :(


 
 
 
 
 

8 megjegyzés:

  1. Jövök este ez máris ígéretes :)

    VálaszTörlés
  2. Sajnos ma este nem tudom megmutatni az RP-t, nem tudtam elhozni a képeket, bezártak az orrom előtt :OOOO

    VálaszTörlés
  3. A Renato Parolin minta nálam is nagy kedvenc, s én is kihímzetem már. Ellentétben a kis szivecskéssel, ami annyira, de annyira csodaszép lett!
    A szalagocskát a szélén te fodroztad meg, vagy ezt így árulják?
    Tündéri apróságok!

    VálaszTörlés
  4. Aranyos, és a fodros szívecske!! Bájos!

    VálaszTörlés
  5. Marcsi, a szalagfodrozó én voltam. :) Jó játék, élvezet volt nézni, ahogy alakul. Egyébként Atalie minta a szív :)

    VálaszTörlés
  6. Na épp azt akartam írni, hogy hééé, hol az újabb, esti bejegyzés, de cseles vagy, ezt egészítetted ki :D
    Ez az Atalie szív... nem is tudom, mit írjak, mert BÁMULATOSAN SZÉP LETT!!! Hogy csináltad ilyen húzottra? Először behúztad és aztán rá a szívre, vagy közben? Szuper lett, a pici freebie-k is, de hol a keretezett RP??? :)

    VálaszTörlés
  7. Igen Nina, cseles vagyok :) ide kerültek a képek. Nagyon köszönöm a dícséretet! Jól esik :D Te még csak a hímzés részét láttad.
    Menet közben ráncoltam be a szalagot, mert így könnyebben tudtam vele dolgozni. Az RP-t érintő kérdésedre az első hozzászólásomban ott a válasz. Lesznek képek, de arra várni kell... Tessék izgulni ;)

    VálaszTörlés
  8. Nagyon jo az a keped, ahol megcsinallan az ollon a feny, mint egy magikus szikra :) Tunderi.

    Nekem is kedvencem az RP sziv, majd egyszer megcsinalom magamnak (nem nem, nem adom oda masnak :)). Es a fodrok irto cukik!

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...