Egy

vallomással tartozom....  Megirigyeltem Mammka csodás fotóit a kertjéről.... bizony. És mivel jellemgyenge vagyok, és próbáltam lépést tartani az új élet adta lehetőségekkel, a kert egy kis részét saját "kezembe" vettem. (Fellengzős elképzelés volt... )

Szenvedélyesen szeretjük a bablevest, ahogy mifelén emlegetik a paszulylevest, ámde Budapesti piacokon égen-földön nem kapható az a futóbab, amiből mi azt szeretjük megfőzni. Előbb említettem, hogy adott volt a kert, a bab.... mi következik ebből? Perszehogy.

Rendkívül lelkesen el is vetettem én a babot, locsoltam - ebben elég sok foghíj volt, mert az én időbeosztásom minden, csak nem ütemes. Szóval a növényeknek meg kellett tapasztalniuk a mesebeliséget. Hol volt víz, hol nem. Az eső sem sietett sokszor a segítségemre. Ott kezdődött az egész, hogy későn ültettem, aztán nagyon nehezen akartak kibújni azok a fránya növények, majd a növekedéssel volt gondjuk... szóval végül hosszas gondolkodás után úgy döntöttek, augusztus elejére megemberelik magukat és virágba borulnak, és egy kevés terméssel is megörvendeztetnek.

Most épp azon töröm a fejem, hogy a mit kezdjek vele, mert egy leveshez kevés. Ötleteim már vannak ;)
 A fotók pedig, egyáltalán nem lettek olyan szépek, mint Mammka pillanatképei, és még a hangulatuk sem olyan, de nekem egy kis boldogság, hogy van kézzel fogható eredménye a terveimnek. 

Bevallom azt a pillanatot nagyon várom, amikor majd fel lehet ásni az egész kertet ősszel, és kitalálhatom mi kerüljön a kertbe jövőre, hová, mennyi.