2010. március 31., szerda

Élünk ám! :)

Szégyenletesen régen írtam bármit is... Khm, van rá mentségem, de tényleg! :) Azt hiszem nem is rossz. Talán ennek is köszönhető, hogy az elmúlt hetekben kihullott minden tű a kezemből, nem volt sem erőm, sem kedvem hímezni :O Borzasztó érzés, hogy tudom, várnak rám a bökögetni valók, a mintáimat rendezgetem, nézegetem, de egyszerűen nem jutok el a hímzésig :O

Vissza az egyetlen méltányolható indokhoz, mely lekötötte minden energiámat. Elköltöztünk.

Még tavaly írtam az egyik bejegyzésben, hogy megtaláltam azt a férfiembert, akit vártam. Nos, mostanra odáig fajultak a dolgaink, hogy tegnap összeköltöztünk. Még köztes állapotban vagyunk, de ez is hamarosan rendeződni fog.

Régen várt élmény, hogy vele közös fészket rakjunk. Úgy tűnik, most szép sorban valamennyi álmom/álmunk teljesül... a közös élet volt az egyik, és persze ezer más, apróbb, más jellegű is van. Hihetetlen megélni, hogy egymás által mennyi új út nyílt meg előttünk.

Emellett - döbbenet -, de be kellett látnom, akinek iskolás gyereke van, annak bizony már márciusban el kell kezdenie a nyarat szervezni. A gyerek egy dolog, de olyan munka is megtalált, amit még sosem végeztem, jókora szakmai kihívás, ami igényli, hogy egyszerre három lépcsőt lépjek meg. A szokásos "mi lesz, ha nem tudom megcsinálni" gondolataimat jól kidobtam, vettem egy mély levegőt és igent mondtam. Ez persze a gyerek nyarát is jelentősen befolyásolja majd, de ő csak "haszonélvezője" lesz ennek. Ahogy kezdtem összerakni ezeket a munkás, nyaralásos mozaikokat, rájöttem, idén nyáron nagyon-nagyon fognak utálni a munkatársaim :) Az eddigi szokásomtól eltérően, amikor gyerekeztem 1,5-2 hétig, idén gyakorlatilag szinte körbe fogjuk utazni az országot, sőt Európát is :))))



7 megjegyzés:

  1. Sok sikert mind a munkához mind a közös jövöhöz,együttéléshez :)))

    VálaszTörlés
  2. Nagyon sok boldogságot kívánok, és remélem, sok szép képet mutatsz majd nekünk arról is, hogy milyen szép helyeken jártok majd! :))

    VálaszTörlés
  3. :))))))))))) Veled örülök! Sok sikert kívánok mindenhez, munkához, élethez egyaránt :) Szuper :)

    VálaszTörlés
  4. Sok sikert, szép közös életet, és várjuk a fényképeket !! :))

    VálaszTörlés
  5. Én is veled örülök! Jaj, micsoda hírek! Sok sikert mindenhez! És nagyon-nagyon boldog napokat együtt! A munka tuti menni fog, már miért ne menne!!!! És inkább foglalkozzatok egymással, mint a hímzéssel haladj. Ó, és sok-sok beszámolót! De legalábbis egy nagy hosszút! :D

    VálaszTörlés
  6. Láttam Ninánál az ajándékod, Boldog szülinapot kívánok! :)

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...