2010. március 2., kedd

Tavaszi jelentés

Mostanában sokat gyerekeztem, mászkáltunk, szórakoztunk és próbáltuk fülön csípni a tavasz megérkeztét. Egy-egy pillanatra sikerült is. Közben próbáltam határozottan úgy tenni, mintha jó szülő lennék... Hm, saját elgondolásom szerint komoly kívánnivalót hagyott maga után a teljesítményem.

A helyzet az, hogy azért az érzelmi libikóka, mibe keveredtem, a folyamatos fáradtság, a rengeteg - egyre hülyébb időbeosztású munka - a pihenés esélytelensége mind-mind összeadódott. Lassan nem tudom eldönteni, hogy egy egész napos alvás segítene-e rajtam, vagy az tenne jót, ha lehetne egy hétvégém, amikor senki nincs körülöttem, csak nézhetnék kik a fejemből.
Azért olykor legyőztem ezeket az érzéseket, és eljutottunk játszótérre is. És igen - csak, hogy a renomémat ne döngöljem végképp a földbe :) - itt jól tejesítettem, szerintem látszik a mininőn is...

 
 



Közben persze igyekeztem alkotni is, de most folyton az volt az érzésem, hogy bármihez nyúlok elmaradok a többi tervvel. Azok pedig egyre csak tornyosulnak előttem :O Különösen most, hogy újra rákaptam a kötésre, zakatolnak a fejemben a kötős, horgolós tervek és szegény tűm kezdi magát elhanyagoltnak érezni. Ha abból indulok ki, én milyen vagyok ilyenkor.... :DDDD LOL

Ám egy hős voltam, mert nekiálltam nagy lendülettel a Mininő születésnapi ajándékának. Már csak két hetem van, azt hittem, kisebb mintát választottam, de nem ;) Itt tartok három este után.

Lehet tippelni, hogy mi is ez....
 

Közben a nagy tavaszkeresés, vadászat, szimatolás sikerrel járt. Szombaton hivatalosan is fülön csíptük!
Íme a bizonyíték: 






5 megjegyzés:

  1. Ó, igen! Látszik mininőd szép szemén, hogy jól érzi magát! :) Én most lélegeztem fel kicsit, mert letudtam a "kötelezőket"! Vagy ne húzzalak ezzel? ;)

    VálaszTörlés
  2. Nem lövöm le a poént, mert én tudom, mit hímzel :) Nyugi, készen leszel vele, csak most hiszed, hogy nem.
    Amúgy, ez a bármibe kezdek érzés nálam is megvan... Gyakorlatilag 3 hete fonalazok, és ha nem ezt csinálom, rögtön jön a sugallat, hogy jajj de hát várják... :) Tegnap este hímeztem... Egészen pontosan 375 db x-et. Hős vagyok :)

    Bori olyan aranyos, és szerintem nagyonis jó anya vagy. A tegnapi hírek után egyfolytában úgy érzem, én soha nem lennék az.

    Puszi!

    VálaszTörlés
  3. Enikő!
    Milyen szép kislányod van!!!!!!!
    A hímzésről nem nyilatkozom, mert FOGALMAM sincs, de majd látom később.
    Az anyaság meg igenis a világ legnehezebb feladata, hivatása. Tehát mindig arra kell gondolni, hogy mi HŐSÖK vagyunk!!!!!!
    Puszi

    VálaszTörlés
  4. Végre, végre, fotót látunk a mininőről! Egyébként tényleg az, nekem tetszik!
    a hímzést nem tudom kitalálni, így nagyon kíváncsi vagyok! Ha van több részlet, hátha segít. :)

    VálaszTörlés
  5. Lányok köszönöm a mininőt dicsérő szavaitokat! Nem mutattam volna még képet róla? :O Juj...

    A hímzés alakul, így hamarosan újabb részletet láthattok.

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...