Csokornyi

cseresznyével leptem meg ma magam, mert egyszerűen nem lehet nézni, hogy napról napra sötétebb piros színt öltenek a bogyók én meg nem mászhatok fel a fára. Hálás vagyok az égnek, mert az előző két évben nem volt termés a fákon. Vagy a fagy vagy a jég vitt mindent. Ha volt öt kiló termés tavagy összesen a fákon, sokat mondok...

Idén ez nem így van. A korai cseresznyefát kicsit megtépázta a vihar, de szerencsére rengeteg maradt a fán. Közben - én állhatatlan - azt lesem fél szemmel, hogy a normál időben és a későn érőből mennyi lesz.

 Már annyira nem bírok magammal, hogy még sétálni is elmentem, pedig általában nagyon kevés mászkálástól azonnal megfájdul a hasam. Ma pont nézegettem a neten keringő kalkulátorokat, szinte mindegyik szerint egy héttel előrébb járok, mint az orvosom szerint. Azt már nem is vettem számításba, hogy a biometriai adatok szerint egy héttel legalább mindig nagyobb volt a koránál a Pocok. Hát hiába, nehezen szokom, hogy nem vagyok alkalmas most semmire, hogy folyton nyafogok, de akárhonnan is nézem, tíz év telt el az előző várandósságom óta, azért az nem kevés, és be kell látnom, máshogy működik a szervezetem. Abban bízom már csak, hogy nemsokára már itt lesz, és végre magamra találhatok kicsit. Tuuuudooom, jönnek az álmatlan éjszakák, és társai, de hátha....

Tudom, tudom ezen nem látszik mekkora a babalakás, de nekem tetszik ez a kép. :)

Azt már nem is mondom, hogy mióta nem tettem rá a kezem semmire, hogy képtelen vagyok még a babának szánt holmikat is elkészíteni. :O Gáááááz, nem kicsi....