Minden felfordult körülöttem, és természetesen ez azzal is járt, hogy a többiek élete is fenekestül felfordult, és tudom, hogy a saját békém, megnyugvásom a kulcs mégsem sikerült.
Mindennel sokkal nehezebben birkóztam meg, mint általában. Azt hiszem, ilyen az igazi vajúdós időszak.... és milyen jól fogja ezt majd Makipofi érkezése manifesztálni.....
Mostanra kezdenek kisimulni a ráncok bennem. A legfurcsább pedig az egészben az volt, hogy miközben láttam a törésvonalakat, tudtam, most ebben az állapotban nem tudom megoldani, hagynom kell. Hú, de pokoli nehéz az önállóságomat, a "mindent meg tudok oldani egyedül" hozzáállásomat elengedni.... Fájt.
Sok-sok tényező mellett az új pápa szavai olyanok, mintha személyesen engem rázogatna Krisztus.... Az első úr angyala imáján arról beszélt, hogy sokszor fel sem fogjuk, Krisztus milyen elképesztően türelmes velünk.... - én is ezt szoktam mondogatni. Aztán ma meg mit mondott ez a drága Ember? "Jézusnak nincsen saját háza, mivel mi emberek vagyunk
az otthona".
Nesze neked makacsság, meg majd én..... :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése