Egészen

furcsa, holdbéli volt a táj tegnap, amikor sétálni indultunk. Az udvaron ragyogóan sütött a nap, teli voltak a fák a madárkákkal, mégis a szomszéd utcába érve, mintha másik bolygóra értünk volna....

 Hogy miért nem szedték le.... :O

Úgy látszik a ház, egy kis "napos szigeten" van.....

Ez pedig a kedvenc szomszéd.

Nem olyan, mint egy mesebeli kulipintyó, ahol jó és rossz éppúgy megeshet, ahol menedéket találnak a madarak? Mindig A viskó c. könyv színhelye jut róla eszembe. Jó elnézegetni ezt a házat, bár nem értem, miért hagynak valamit ennyire tönkremenni....

Nem csalás, nem ámítás,  az utolsó kép is tegnap készült, ahogy hazaértünk a sétáról.... amikor elmentünk, akkor is ugyanígy ragyogott felettünk a nap....

Az új évben a kívánságokból legyen elég annyi: felettetek is ragyogjon mindig a nap!

Ezt pedig mindannyiunknak kívánom, remélem, meghallgattatik....

Sík Sándor: Az andocsi Máriához

(Magyar búcsújárók éneke 1920-ban.)

Koldusboton, törött mankón
Jövünk búcsút járni,
Szűzmáriás magyaroknak
Kopott unokái.
Éjfél van a Duna táján.
Magyaroknak éjszakáján
Nincs más, ki virrasszon.
Baráttalan, testvértelen,
Hozzád ver a veszedelem,
Boldogságos Asszony!

Megcsúfolták, megpöködték,
Ami bennük szép volt,
Kilencfelé hasogatták,
Ami rajtunk ép volt;
Tépett testünk megtapossák,
Ragadozók ragadozzák
Édes-kevesünket,
Koporsónkat faragdálják.
– Eléd sírjuk, magyar árvák,
A mi keserünket.

Idegenek megnevetik
Drága magyar szónkat,
Idegentől kéregetjük
Kenyerünket, sónkat.
Magyar kezek szántogatnak,
Régi rögön új uraknak,
Néped hegye-völgyén.
Más arat, hol mi vetettünk:
Jövevények, szolgák lettünk
Úr-apáink földjén.

Boldogasszony, ezer évig
Édesanyánk voltál,
Eleink, ha hozzád sírtak,
Hozzájuk hajoltál:
Száz ostorral ostorozzon,
Csak ez egyért, Boldogasszony,
A jó Krisztust kérd meg:
Négy-víz-parton, három-hegyen
Mindörökké magyar legyen
A máriás ének.