2011. június 9., csütörtök

Kísérletezni jó

Az utóbbi napok tényleg a kísérletezés jegyében telnek. Az történt, hogy meghalt az általam halálosan imádott több mint tíz éves Whirlpool mikrónk... Ez még nem lenne gond, de mivel már akkor is hajlottunk a hightech felé ez egy 6.érzékes csúcsmodell volt, ami messze megelőzte a többi mikrót tudásban, és bizony mi ezt ki is használtuk rendesen. Jelentem, élünk bár tíz éve rengeteg olyan ételt eszünk, ami a segítségével készült. Az egyik örök kedvenc a sültcsirke, mindenféle zsiradék nélkül, csak simán fűszerezve és kb. 20 perc alatt crisp segítségével ropogósra sütve. Komolyan, még a sütőből sem bújik elő olyan gyönyörűséges piros bőrrel és főként nem negyed óra alatt - mint a mikróból.... :))))

Szóval feladta, a lelkem én pedig bután néztem, hogy most mégis hogy készítek bármilyen kaját percek alatt :O :))) Lényeg a lényeg, hogy újítottunk egyet, naná, ragaszkodtam a megszokott márkához, mert tudom mit tud. Illetve csak azt gondoltam, tudom. Hát az újat komolyan tanulni kell, már hetek óta ezt tesszük. Kísérletezünk mindennel. Sütivel, sülttel éppúgy, mint párolással.

Az egyik ilyen kísérlet során a hőlégkeveréses funkciót teszteltem, már csak azért is, mert a csotrogány sütőnk ilyet nem tud. Sőt, még a fokozatokkal is erősen fukarkodik, és csak kis, közepes és erős fokozatot különböztet meg... Nesze neked, pl. 180 fokon sütés :O

Juj, mennyit fecsegek...
Szóval valamelyik nap, a már barnulófélben lévő banánokat feláldoztam a banánkenyér oltárán. És ez lett belőle:


Nem fotóztam le, milyen magas lett, de jobban sikerült, mint a sütőben sült változatok. ;) Ja és a kedves facebookos unszolásnak köszönhetően született a bejegyzés.

Szóval a recept, ha esetleg valaki, utánam csinálná. 

Banánkenyér

22 dkg liszt,
1 cs sütőpor,
1 kiskanál szódabikarbóna,
3 gr só – a fene szokta ezt méregetni - ,
13 dkg cukor az utóbbi időben ezt nádcukorra cseréltem, teljesen már lesz az íze tőle a sütinek, de ebből kb. 3-4 dkg-val többet teszek bele, mert máshogy édesít
7,5 dkg olvasztott vaj,
2 tojás,
22,5 dkg banán,
6 dkg vágott dió – ha az ember lányának van ideje, jó, ha a diót megpirítja, fokozandó az ízorgiát.
Ha úgy érzem, kicsit száraz ráküldök egy evőkanál olajat.

Az alapanyagok kimérése, a banán összetörést, turmixolása után semmi fakszni, de tényleg. Simán egy tálba rakok mindent, összekeverem homogén masszává és sütőbe vele. Kb. 40 perc alatt 200 celsiuson megül.


4 megjegyzés:

  1. és milyen edényben sütötted, ez egy fémforma lenne??? mikróban??? nagyon jól néz ki amúgy!

    VálaszTörlés
  2. Dehogy, szilikon formában. A mikróhoz egyébként vannak különböző edények, köztük fém is, de ezen speciális bevonat van.

    VálaszTörlés
  3. értem, köszi. nem vagyok egy nagy mikor használó, mint sejthető volt a kérdésemből :-), pláne, h egy ősi alapdarabunk van, ami lassan megérik a cserére, de ez a 20 perces csirke pl. felvillanyozott, és lehet, h utánajárok ennek a dolognak alaposabban a vásárlás előtt.

    VálaszTörlés
  4. Elsősorban nem a mikró reklámozása volt a célom :))))) ám tagadhatatlan, hogy az elmúlt tíz évben rettentően hozzánőtt a mindennapjainkhoz. Sok ponton vetekszik az elektromos vagy gázsütővel. Szóval, be kell vallanom én hozzánőttem és nagyon sokszor használom.

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...