2010. november 25., csütörtök

Majd itt...

Félreértés ne essék, nem zavar már mindaz, amit leírtam az előző bejegyzésben, de ha már saját írás, és ott nem olvasható... majd itt ;)




Sok kicsi - mert a gyerekeknek enniük kell!

Mit ér az önnek, ha megkímélik a karácsonyi sütés izgalmától?

Ahhoz mit szólna, ha Budapest első Michelin-csillagos étteremben ebédelhet kedvesével, esetleg kedvenc bloggerével főzőcskézhet közösen, netán egy „zsáknyi” csokoládét kap? Mindenki más lehetőségre kapja fel a fejét.

Nyilván épp ez az idén másodszor megrendezett Sok kicsi akció szervezőinek szándéka. Olyan felajánlókat kerestek mind a cégek mind a gasztrobloggerek között, akiknek a ajándékáért sokan harcba szállnak.

Tavaly ősszel, azzal a szándékkal indult a kezdeményezés, hogy civilként segíteni tudjanak, felmérjék a gasztroblogok olvasói jelentenek-e valódi, támogatást adó és akaró közönséget?

Akkor a tizenöt gasztroblogger és a szintén tizenöt cég színvonalas gasztronómiai felajánlása kapcsán eladott sorsjegyekből több mint 1,8 millió forintot gyűjtöttek össze a Gyermekétkeztetési Alapítványnak. Ebből az összegből hat család egy éven keresztül havonta kapott élelmiszercsomagot.

Idén a szervezők úgy döntöttek, az Igazgyöngy Alapítvány munkáját szeretnék támogatni. L. Ritók Nóra, az alapítvány lelke és motorja olykor szélmalomharcot folytat a mélyszegénységben élő, a minőségi életre olykor teljesen esélytelen Hajdú-bihari családoknál, családokért.

A Berettyóújfaluban élő grafikus-tanárnő már nem lepődik meg, ha amint blogjában írja: „ kisgyerekek nem tudják, hogyan kell megenni a narancsot, értetlenül forgatják a májkrém dobozát, mert nem ismerik, vagy úgy, ahogy van, töményen, megisznak egy üveg citromlevet. Elfogadom, hogy azonnal, amint megkapják, egészben betömik az öt tábla csokit, amit viszek. Még sehol nem láttam, hogy elraktak volna belőle későbbre. Vagy annak, aki épp nincs otthon.

Mert enni akkor kell, amikor van mit. És gyorsan.”

Az idei Sok kicsivel megpróbálnak ünnepet teremteni ezeknek a családoknak, hogy legalább enni legyen mit. Próbálnak azokról a nagyobbakról is gondoskodni, akiknek nem telik az iskolai étkezési hozzájárulás kifizetésére, hogy legalább naponta egyszer tudjanak enni jövőre. Tetűirtót szereznek be, hogy közösségbe mehessenek a gyerekek, hogy legalább ott ehessenek naponta egyszer meleg ételt.

Ahogy a Sok kicsi oldalán olvashatjuk:

Mert a gyerek az gyerek, akárhol él, akármilyen származású, akármi lesz belőle.
Enni kell neki adni.
Esélyt kell neki adni.
Nem szabad feladni őket.

November 16-tól november 30-ig minden nap egy felajánlást tesznek közzé a Sok kicsi oldalán. December 1 és 14 között ezer forintos sorsjegyeket vásárolhatunk, ezekkel szállhatunk versenybe az áhított nyereményért. Természetesen, minél több jegyet vásárolunk, annál több esélyünk van a nyerésre, és annál több juthat a gyerekek asztalára!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...