2009. december 31., csütörtök

Befejezem

Igen, 2009-ben ez lesz az utolsó. Egyébként nem tervezem, hogy abbahagyom a fecsegést, hiszen szeretek beszélni. (Olykor kicsit sokat is...) Számtalan blogban találtam mozaikos képet az idei termésből. Én is készítettem egyet, jó így egyben látni mi mindent készítettem. Persze nem sok, de tulajdonképpen ez volt az első teljes évem, amit a keresztszemezéssel töltöttem. Nem hasonlítom össze pl. Nina barátném és más villámtűvel rendelkező kedves barátaim teljesítményével - esélyem sem lenne!



Végignézve az idei évemen volt minden, mint a mesében, ahogy mondani szoktam.
Kezdtem egy boldog egymásra találással, rengeteg mosollyal, jó barátokkal, jó munkahellyel. A mininővel túléltük az ovi utolsó - nem kicsit viharos - hónapjait, megküzdöttünk az iskolaválasztással. Kapott egy ideiglenes "pótapát", akivel jól egymásba szerettek. :)
Volt utazgatás országon belül, és kívül, adódott rengeteg találkozás jónál jobb emberekkel.

A nyár kicsit döcögősre sikerült, kezdtük egy szakítással, rettenetes nyaralással, aztán jött a gyerek "szokásos" egy hónapos nyaralása a nagynénéméknél, vidéken. Ekkoriban bepótoltam sok mindent, ami kimaradt korábban. Elővettem a kanalamat, amivel belekóstoltam a pasi felhozatalba. Még jó, hogy nem vagyok gourmand... nem ízlett volna a többség. De voltak villanások, pillantások, élmények - ebből pedig rengeteg tapasztalat, ami még jobban megvilágította mi is fontos nekem egy férfiban! Közben alaposan próbára tettem a barátaim tűrőképességét, hol a könnyeimmel, hol a "befutó" pasival. 

Aztán ősszel indult az iskola, és minden, ami ezzel jár! Szívfacsaró hallgatni olykor a beszámolókat, hogy ez vagy az nem sikerül, nem úgy alakulnak a barátságok, ahogy a mininő tervezi. Aztán jöttek a megnyugtató pillanatok, amikor írásba adják a tanító nénik, hogy tényleg nem buta :) csak az a fránya szorgalom. De ez tőlem, nem olyan hiteles.... :)))))))

Aztán a kóstolgatás közepette volt egy íz, egy érintés... Nevetségesen hangzik lemeztelenítve, kimondva, csodátlanítva, ám a tény tagadhatatlan, hogy megtaláltam Őt... Az előző bejegyzésben olvashattátok, nem indult könnyen, rózsaszínbe burkoltan a kapcsolatunk. Valahogy az az érzésem, belevágtunk egy gyönyörű hegymenetbe...

 Mindenkinek csak azt tudom kívánni, hogy legyen őszintén boldog, és egészség teli a 2010!


2009. december 30., szerda

Év végi összefoglaló

Terveztem, mert úgy éreztem most rendes kislány leszek és végignézek az évemen.
Ember tervez, ....
Ez történt, most nem tudom összeszedni a gondolataimat, mert olyasmi történt, amire nem számítottam. A kedvesem kórházba került, ráadásul külföldre, holnap megyek hozzá, fogalmam sincs mikor keveredünk haza :O
Drukkoljatok nekünk!

Ettől függetlenül minden kedves ismerősömnek, barátomnak, erre tévedő olvasómnak nagyon boldog, szeretetteljes, minden álmotokat teljesítő új évet kívánok!!!!!

2009. december 28., hétfő

Az időmilliomos - Poussière de Fée

Tényleg, akadt egy-két ráérő órám mostanában, így rengeteg eddigi elmaradásomat tudom pótolni. Előbb-utóbb csak utolérem magam ;) Most épp a Nimue kép befejezésén ügyködtem. A hímzés része nagyon régen készen várta a megfelelő keretet. Sokat vacakoltam, milyen is legyen végső formájában. Azt hiszem a keret még teljesebbé tette a tündérkét. Tudom, hogy egy képet csak egyszer hímzünk ki, de... nekem is kell ez a kis csoda, és egy barátnőm is szemet vetett rá, amikor meglátta. Szóval lesznek még keret-variációk. Előbb-utóbb megtalálom a tökéletes keretet. :) Nem mintha ezzel elégedetlen lennék.
design: Nimue Poussière de Fée, linen: Rico 32 count, threads: DMC

Régi adósság

Elkészült már ezer éve a Tralala töredék angyalka, de a végső formáját valamiért elfelejtettem megmutatni, íme:

A kép nem a legjobb, de ennyire futotta. Most az előszobában vigyázza az elindulók és a megérkezők lépteit és a kis tünemény. Azt terveztem, hogy a SWAP3 ajándékom ez lesz, de beleszerettem és megtartottam. Ez az első kész mű, ami  nálam maradt.

Vicces, mert ha valaki bejönne hozzánk el sem hinné, hogy hány dolog került ki a kezeim közül, hiszen egyetlen darab "fecseg" a kedvenc időtöltésemről. Na jó, ez így nem igaz, mert Nina mini csodája is árulkodik. :)

2009. december 27., vasárnap

Karácsony - megkésve, keserésdesen

Elmaradt a karácsonyi üdvözlet, ám ez nem azt jelenti, hogy ne kívánnék mindenkinek - így utólag is - szeretetteli, egymásra figyelős, boldog karácsonyt! Persze a jókívánság az újévre is vonatkozik! Legyen minden kedves erre járó barátomnak olyan a következő éve, amilyenre vágyik!

Én megmaradok alapvetően a lelki vonatkozásoknál, igen ilyen vagyok, nem is nagyon tudok kibújni a bőrömből. :) Fecsegek, locsogok, kicst húzom az időt.

Részint mert mutogatni nem mutogathatok, csupa szupertitkos projekt van készülőben, illetve ami nem titkos, azt még nem tudtam fotózni, este pótolom ;)))

Rengeteg dolog történt velem, mióta nem írtam. Zavarban is vagyok, mert miközben szárnyalóan boldognak kéne lennem, mégsem lehetek. Jól megtapasztaltam, - immár sokadszor - hogy bizony a szerelem legkevésbé sem olyan egyszerű, mint ahogy elképzeljük... Kamaszként talán igen, de így felnőttként... :D Legalább megvan az az előnye, hogy tudjuk mi mennyit ér. Igen, szerelem, nagybetűs. Nehezített terepen, hegynek felfelé. Egyelőre ennyit rólunk. :)

A karácsonyunk egyébként nagyon jól telt, kis nyugi, kevésbé ettük magunkat halálra - anyukámat sikerült lebeszélnem a rettentő mennyiségű kaja elkészítéséről. Az a pillanat nagyon emlékezetes és sokat érő marad, amikor a mininő meglátta hazatérvén a karácsonyfa fényeit. Ezt az igazi lelkesedést, felhőtlen örömöt, boldogságot kívánom így utólag is minden kedves barátomnak, olvasómnak, és erre tévedő idegennek.

2009. december 16., szerda

Karácsonyi fények

Ugyan szombaton csatangoltunk Ninával városszerte, de csak most jutottam el odáig, hogy a képeket megosszam veletek. Már, ha érdekel bárkit ;)
Alig látok ki a fejemből, így nem szórakoztatlak tovább titeket, pedig volna mivel. :D




 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A többit itt találjátok. 

2009. december 15., kedd

Angyalka :))))

Tegnap délután megkaptam a SWAP3 ajándékomat. Azt hiszem én vagyok az egyetlen, aki rendhagyó módon kapta meg az ajándékát ;) :P Ugyanis Bocimanó volt olyan kedves - és vállalkozó kedvű - hogy megkérdezte, postázza-e az ajándékomat. Persze, hogy nemet mondtam. Szeretem tudni, hogy ki is követte el a meglepetést. (Én ajándékkészítőként is nagyon tudok örülni, ha látom az örömöt, amit az ajándék okoz.)
Szóval tegnap délután találkoztunk, teáztunk, beszélgettünk - pontosabban én fecsegtem ;) - és egyáltalán nem mellékesen megkaptam a kincsecskémet. Igen, RP :D Még mindig varázslatos, és hogy párnácska készült belőle. Nagyon-nagyon tetszik! Persze, a mininő nem érte be az édességgel, amit kapott, megpróbálta lenyúlni a szívecskémet... Volt egy kisebb közelharc érte, de én nyertem!!!! :D :D
Ó, igen, volt mág a csomagban finomságos mézeskalács - nem esett rögtön áldozatul a kíváncsiságunknak. Csak egy része :P Nagyon fincsi volt! Volt még a csomagban néhány charm is :) csupa olyan, ami nincs, vagy még nem is láttam.


Köszönöm szépen! Fantasztikus meglepetés volt.

2009. december 13., vasárnap

It's a perfect day....

Bizony, a tegnapi napról folyamatosan vigyoroghatonékom van... Végigcsavarogtuk Ninával az égsz! napot :)
A Vörösmarty téren kezdtük és este ott is fejeztük be. Közben rengeteget beszélgettünk, megkaptam álmaim karácsonyi ajándékát - amitől majdnem elsírtam magam.
Szóval röviden és tömören, hihetetlenül meseszerű volt minden.
Most valahogy írnék többet, de nem merek, az az érzésem, ha nekiállok minden bennem kavargó érzést, benyomást, emlékfoszlányt leírni, odalesz a varázsa. Így most cenzúrázom kicsit magam ;) Egy biztos, szerencsés vagyok! Most épp Nina miatt! Jó, ha az ember lányának ilyen barátai vannak.... A karácsonyi hangulat tényleg kitört rajtam, nem feltétlenül a fények, a hideg miatt, hanem az apró csodák miatt, amik körülvesznek, és amiért igazán hálás lehetek!
Nina, lenyúlom az ajándékom képét tőled, mert én nem tudok most fotózni.
Olyan csodákat kaptam :O Nem is tudom, mivel érdemeltem ki.

This wonderful Christmas gift I received Nina. I do not know, because it has earned.

2009. december 11., péntek

Mére Noel - SWAP3

Most már mutogathatok én is egy kicsit .
Beatriz megkapta az ajándékomat, a Brüsszeli posta kegyes volt hozzánk. :D A kérdőív kitöltésekor elárulta, mik a kedvencei, ezzel megkönnyítette a dolgomat ;)
A Tralala Mére Noel képét készítettem le neki Flat fold "kiadásban, DMC fonalakkal, saját festésű Zweigart 32 countos vászonra. :) Úgy tűnik a levele és a blogbejegyzése alapján, hogy nagyon örül neki.
 
 
 Csomagoltam neki még néhány vászondarabot, charmokat. Csemegéket nem mertem, mert lelki szemeim előtt megjelent, ahogy összemaszatolja az édesség a képet :)

A sorosolás, vagy Nina keze megtréfált minket, hiszen az első körben is Beatriz angyalája lehettem. :DDD

2009. december 6., vasárnap

Karácsonyi város

Most csak fotók :)))
Ne várjatok csodát, csak ennyire futotta ma az energiámból... A hangulatát próbáltam megmutatni. A gyerekszoba ablakpárkánya decemberben így fest:



 
 

 
 
 
 
 
 
 

2009. december 4., péntek

Az szürke szamár...

Persze, én volnék, ki más...

A hét napjai mindenkinek ugyanolyan sorrendben telnek, legfeljebb Ti mással töltitek az időt, mint én. :)

Belegondolva hihetetlen mennyi minden történt az elmúlt időszakban, amiről valahogy nem sikerült beszámolnom. Hol azért, mert azt hittem meghalt a fényképezőgépem - pedig csak aludott ;) - hol azért, mert lélegzetvételnyi időm nem volt - az alvásra is úgy loptam néhány órát...

Voltak magánéleti fordulatok is, nagyon komoly mélypontok, de ezzel nem akartam senkit sem "szórakoztatni" - és valahogy úgy vagyok ezekkel mostanság, hogy eddig hajlamost voltam állandóan a lelkiéletemről értekezni, most befogtam a számat, és megoldottam szép csöndben. Remélem, sikerült... Ám erre csak az idő ad majd választ, ráadásul hosszú évek múltán. Talán könnyebben találnék át bekötött szemmel a forgalmas úton a túloldalra, mint megjósolhatnám, jó döntéseket hoztam-e. Attól tartok sikerült rettentő körmondatot fogalmaznom :P Sebaj! Igyunk rá egyet ;) Kinek mihez van kedve, én majd forralt borra szavazok - de nem ma :S Majd.

A legfőbb ok azonban, amiért nem tudtam jelentkezni itt látható. Beleszerettem a fúr farag énembe :) Ha már más nem teszi, akkor szeretem én magam ;) :PP Emellett végleges formájába öntöttem a SWAP3 ajándékot, és útjára bocsátottam. Megalkottam barátnőm babájának a születési értesítőjét, nekiálltam "angolul" kötni... ;) :D Egész jól megy.


A következő lépés pedig a varrás - svédül. Szerintem sejtitek... Igen, Tilda, karácsonyra a miniőnek...

Beleszeretett ugyanis ezekbe a csoda angyalkákba, én pedig hirtelen láttam lelki szemeim előtt, hogy varrok neki egy titokőrző, álomhozó, csodaszöszke tündérkirálynőt:)

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...