Egészen

érdekes, olykor szórakoztató tapasztalat kísérletezni mostanában a különböző sütikkel. Több okból is, egyrészt meg kell oldanom alapvető felszerelések hiányát, másrészt meglepő, hogy minek lesz sikere és minek nem....

Az első kategóriára volt jó példa a fánk... hiszen mi van akkor, ha a fánk tészta már lassan szaggatásra érett és a szeleburdi háziasszony akkor szembesül vele, hogy a legénylakás konyhai felszereltsége, hmmmm finoman szólva is hiányos. No, ilyenkor az van, hogy összenézünk, megpukkadunk a nevetéstől, és mentjük a menthetőt, hiszen ráadásul vendégek érkeznek, nem lehet őket fánk nélkül hagyni....

A nyújtódeszkát viszonylag könnyű helyettesíteni az alaposan lesikált asztallappal, de a sodrófa.... na azon gondolkozni kellett néhány percig, de huszárosan kivágtuk magunkat, olyannyira, hogy a vendégek ezen mulattak percekig, aztán elpusztították a fánkokat, és azóta is sóhajtoznak... ide hallom. :)  Kíváncsi lennék, ti mivel helyettesítenétek a sodrófát!


Aztán nekiáll az ember lánya feltérképezni a sütőt, mert azért nem egészen sütiszűz, és tudja, hogy ahány sütő, annyi géplélek, nem úgy van az, hogy beteszem a sütit és már tökéletesre is sül.... különösen nem a gáztűzhelynél. A Néró volt az első kísérleti alany. A recept szerint 8-12 perc alatt megsül - és előtte meggyilkol két habzsákot-, az első adag a tapasztalataim szerint egyébként is több időt igényel, de nem a legénylakásban. Hah, mit 8 perc?! Kb. 5 perc elteltével izgalmas, kicsit karcos, kékes füstre eszméltem.... az első adag süti megindult erősen a kuka felé, de eszembe jutott, hogy az udvaron két mindenre elszánt kuty ül, azok pedig lelkesen fogadnak minden falatot. Teszteltem, mit szólnak a kicsit szenes néhai Nérókhoz, étteremkritikus biztos nem eszik soha semmit ilyen lelkesedéssel....

Gondoltam, nem figyeltem, majd a második adag. Itt hiába voltam szemfüles, a 4-5. perc körül ugyan kivettem a sütőből a korongocskákat, Azok viszont rém trükkösen alul finoman kezdtek szenesedni, miközben a tetejük még nem sült meg, ennél a pontnál kezdett szikrákat szórni a szemem, és cifrákat is gondoltam a sütő alkotójának felmenőiről, de közben arra is felfigyeltem, hogy lassan éjfélre jár az idő, fáradt vagyok, gondoltam várhat az utolsó adag reggelig, pihenten hátha jobban megy. Jelentem nem ment, de megpróbáltuk menteni a menthetőt és akkurát lekapirgáltuk kalákában az elszenesedett részt, végtére is nem a kutyákat akartam jóllakatni a sütivel.... Mondanom sem kell, szomorúak voltak, amikor reggel süti nélkül jelentem meg az ajtóban.


Aztán eszembe jutott apukám azóta is érvényes sütőjavító módszere, bevetettük és láss csodát....

Tisztességes kakaós csigák születtek, még mindig sodrófa nélkül.... :) mert feledékeny vagyok, és bizony alaposan hozzá szoktam, hogy a női kamránkban bizony minden ott van, amit ki tudunk találni, ha sütit szeretnénk sütni. Na, legénylakás konyhája még nem ilyen.... és amikor ezt finoman megjegyzem, sűrű sóhajokat hallok válaszként. Bizony, bizony.... ezzel jár, ha az ember fia becsajozik, ráadásul még össze is költözik a sütési, főzési hajlammal megáldott fehérnéppel és kellőképpen édesszájú...

Aztán ma úgy döntöttem, nem hagy nyugodni ez a Néró süti.... én ezt a cukrászdai helyett, hazai gyártásban is szeretném megkóstolni. Gyanús volt az eredeti recept, ezért kerestem jobbat, és nekiláttam. Immár a normálisan felszerelt konyhában.... meg is lett az eredménye. Egész Néró hadsereg nyújtózott a tálcán, csoki után áhítozva, és én persze nem tudtam nemet mondani a sütik felől egyre erősebben hallatszó sóhajoknak, hogy mennyivel jobban is éreznék magukat összecsokizva. Megkapták...

A falatozási teszt holnap következik...