Most

hétvégén újabb kincsek kerültek elő nagynéném jóvoltából.
Imádni való játszótér a padlás, a pajta, a pince - áááá, ott semmi izgalmas nincs - és a szekrények rejtett fiókjai, polcai. Mindig előkerül valami izgalmas kincs. olykor meg nem, aztán nem az, amit keresünk. Már nagyon rég nekiálltam módszeresen feltúrni a lakást a fonalgombolyítót keresve, amit apukám készített legalább húsz éve anyukámnak. Nem találtam meg, le is lombozott, mert esküdni mertem volna, hogy valahol a gardrób felső polcain lapul, papírba gondosan becsomagolva, de csak nem akart sehonnan előkerülni. Aztán hagytam, gondoltam, ha eljön az ideje, előkerül.

Aztán most hétvégén előkerült nagynéném padlásáról.... de nem csak ez, hanem egy ennél sokkal régebbi, igazi, kézműves régiség.... Fogalmam sincs, honnan és mikor kerülhetett oda, de azt biztos, hogy szanaszét rágta már a láb egy részét a szú, aztán megunta, és frissebb fába vágta a fogait. (Én  ennek csak örülök...., legalább nem rontja el végképp.)  Fotót egyelőre nem tudok mutatni, de nagyon szépséges. Felújítom, az a terv, lesz majd előtte-utána kép, hogy érzékeljétek, mit is találtam....

Egyébként szép csöndben jegyzem meg, hátha érdekel valakit - engem a Ti véleményetek nagyon, erről az öltetemről..... - hogy az állapotváltozásommal összhangban lassan lakásfelújítós, berendezős témával is bővíteni szeretném a blogot. Mert szeretném a közös életünket egy igazi DIY otthonban élni, és ennek eredményét megosztanám Veletek. Ötlet hegyek már vannak, ott vannak a bútorok is már, de az idő.... na igen, ez a fránya dimenzió örök ellenségem.

Elkalandoztam, miért nem szóltatok?! :D

Szóval padlás, meg fonalgombolyító után a drága tanti felsikkantott, hogy van ám neki valami gyönyörű horgolt kincse. Majd előkapott három horgolt kesztyűt. Azt hittem, csak mutogatás, de kiderült, nem ezek az én kincseim már ezután. A faluban dolgozó bába asszony horgolta őket, legalább harminc éve....

 És a recefüggönyöket még nem is említettem, amit szintén nagynénémtől kaptam.... Majd inkább mutatom...