2014. január 12., vasárnap

Év eleji izgalmak

A múltkor emlegettem az idei első hímzésemet. Már egyszer kihímeztem - nem is tudom hirtelen, mi lett belőle. :))) De egy biztos, szeretem ezt a La-D-Da mintát, tehát amikor valami egyszerűt kerestem, erre esett a választás.





pattern: La D-Da Rose, linen: hand dyed 32 count, thread: Kreinik silk mori 0434, Hand Dyed Fibers Venus' Mirror 1309, Pressed Petals, Marsh Grass 3345, Fagales Chocolate


Emellett pedig most Timi csodás mintája tart izgalomban. Holnap kezdődik a Tulipános SAL. Jaj, gyönyörűséges mintát alkotott Timi, nézzétek meg, csatlakozzatok.
Az aktuális problémám, hogy milyen vászonra, milyen fonalakkal. Hajlok arra, hogy csupa olyasmit használjak Nina fonalai közül, amit már nem fest, vagy esetleg "rontottnak" ítélt én pedig befogadtam. Így aztán végképp megismételhetetlen lesz a kész hímzés. :))

 

2014. január 6., hétfő

Eleget

téve az újév sürgető késztetésének, átkötöttem, -hímeztem magam az új évbe. Egyelőre csak a kötést tudom prezentálni, de higgyétek el, van hímzés is. Meg más is, majd szépen sorban megjelennek a megfelelő fórumokon. :)

Nos, a kötemény egy csodás sapka - imádom. Igaz, sajnos nem az enyém, bár nagyon rég tervben van. Most egy ragyogó fiatal hölgynek készült, a mininő csak a fotó kedvéért vette fel.

Ha valakit érdekelnek a részletek: itt megtalálja.

A kötelező körök idén elmaradtak, de most nem hiányoznak.
 

2013. december 11., szerda

Manócska

Élünk ám, csak arra nincs időm, hogy itt is megjelenjek. El sem merem mondani, mióta nem tudtam blogokat olvasni, pedig hiányoznak ám nagyon.
Alkotni azért van idő olykor, ha folyamatosan látni szeretnétek a munkákat, akkor a Facebookon a Hababann Design oldalon találjátok az újdonságokat. Az kicsit naprakészebb, mint a blog - sajnos.

Készülnek közben a családnak a karácsonyi ajándékok és a szükséges ruhadarabok, kiegészítők leginkább a fiatalembernek. Most épp a Csibészkés korszakot éli - azt hiszem, ez marad még egy darabig. A fotó nagyon jól illusztrálja ezt.


Elf hat
 

2013. november 12., kedd

Ti is

szeretitek az aszalt szilvát és a pörkölt diót? Nézzétek csak, mi az illatfelhő oka:

A Hababann Design oldalon ott vannak a rendelési információk is.
 

2013. november 8., péntek

Van az úgy, amikor az ember élete egyetlen másodperc alatt dől össze. Mert van. Nagyjából ez futott át a fejemen, amikor hét elején szembesültem vele, hogy az épp tető nélküli házunk - a fóliás lezárás ellenére - jócskán beázott. Hogy finoman fogalmazzak. Azért van, ami nem ment tönkre.
Persze, okos ember nem ősszel áll neki szétszedni a házát, de most ezt dobta a gép. Talán nem csoda, hogy két napig nyusziszemekkel néztem a körülöttem levő világot.

 

2013. október 4., péntek

Reggeli...

Október negyedikén jeget kapargatni az autó szélvédőjéről - dislike....  hogy Facebookosan fogalmazzak. Egyben kétségbeesetten megállapítani, hogy a téli kabátok jó mélyre vannak elásva a tárolódobozokba, nem túl szívderítő, mint ahogy az sem, ha rájövök a családban már mindenki kapott tőlem sapkát csak én nem....
Azon azért - kínomban - jót vigyorogtam, ahogy a Mininő próbálta a fejére tuszkolni reggel a nagyanyja által filcesre mosott Aviatrixát.... :) Merthogy a drága nagyi nem vette figyelembe, hogy tiszta gyapjúból kötött sapit a gondos anya gyermekének. (Mintha ő nem kötött volna nekem ezer holmit gyapjúból. :D )
Hát így, reggel.... még egyedül második kávét kortyolva és kicsit dideregve a gép előtt.

Jaaaa, a lényeg majdnem lemaradt. Bizonyítandó az iménti állításomat, a Kisember újabb sapkája. Szeretem ezt a fazont, na. :D


Pattern: Aviatrix, yarn: ByBuci merino, needle: 4mm; button: Hababann Design

2013. október 2., szerda

Én nem

tudom, én vártam túl sokat vagy valóban jogos kicsit a csalódottságom. Merthogy azt hittem, ha Pestről kiköltözünk, akkor minden "csupajó" lesz. De nem.
Merthogy azt sejtettem, hogy a környéken nehéz lesz ismerősöket szerezni, hiszen a városvezetés "alvó negyeddé" tette ezt a környéket. Értsd, mivel semmi nincs itt, mindenért mindenki bemegy a városba. Olyannyira semmi nincs itt, hogy még járda sincs :DDD
A régi városrészeken a bolt felé tartva múltkor megállapítottam, hogy a polgi életében nem járhatott a környéken vagy ha igen, autóval. Azt néztem, hogy kirázzák-e a gödrök, járdamaradványok a gyereket a kocsiból avagy elaltatják.
Arról már nem is beszélek, hogy esetleg játszótér, park, pad legyen a közelben.
Bevallom az embernek még a sétálós kedve is elmegy,mert ha elfárad nincs hová leülni, ha a gyerek megéhezik az egy katasztrófahelyzet. A hordozásról már nem is beszélve. :D Mert bizony, azt is terveztem, sőt egy jó kis kendőt is vettem.
Szóval meg kell azt szokni, hogy itt nem az van, mint Pesten...  hogy külön program a boltba elmenni, lévén jó fél órás sétányira van tőlünk. Ez az a táv, ami gyalog sok, a babakocsit nem szeretem megpakolni, az autót meg luxus ilyen távért elővenni. Szóval: ördögi kör....
Lehet indulok a következő választáson, értelmes programmal :D
 

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...