2012. november 28., szerda

Furcsa

időutazásra hívott egy levél a minap.
Semmi varázslatos csodára ne számítsatok, pusztán egy egykor kedves pasi írt.... Na jó, az egykor kedves is túlzás. Ismerkedtünk, leveleztünk, aztán mivel soha nem volt bátorsága szemtől-szemben találkozni velem, nagyon gyorsan más után néztem.

Azóta rengeteg víz lefolyt a Dunán.... olyannyira, hogy közben volt két komoly kapcsolatom, most pedig már jó ideje a Rév feliratot a homlokán viselő másik felemmel "tengetem" a napjaimat.

Azért nem tudtam a levél mellett szó nélkül elmenni, mert egy értelmes emberről van szó, miközben azt írja, őrzi a levelezésünket, mintha azóta is ezeket olvasgatná... Könyörgöm! azóta eltelt több, mint 5 év! Mi járhat egy férfi fejében, hogy ennyi ideig őrizget leveleket, és táplál valami emléket valakiről, akit sosem látott, csupán olvasta leveleit, reakcióit. Milyenné alakíthatta azt a képet?! Félelmetes belegondolni is..... Mellbe vágott, nem tagadom. Nem tartom magam annyira kiemelkedően szikrázó jelenségnek, hogy valaki őrizgesse - ráadásul a digitális kiadású - leveleimet, és mintegy idealizáljon....


Persze, persze, tudom ám a rendes választ is a levélre.... történtek vele is dolgok, élte az életét, most pedig "felcsapta a telefonos noteszét", hogy kit lehetne felhívni. Na jó, feltételezhetően nem azt remélte, hogy hanyatt-homlok rohanok a karjaiba egy ilyen levél után.  Pedig nem, szegényt jól leforráztam....

Furcsa ám, hogy az életem minden komolyabb fordulópontjánál van valaki, aki visszaköszön a múltból.... érdekes a mintázatot nézni, hogyan tevődnek végképp múlt időbe és zárójelessé a korábbi történeteim.... egy még várat erre a "lezárásra", hogy az hogyan és mikor történik meg, nos..... Majd beszámolok róla.

A fordulópontok meg.... vannak. Komolyak, amik egyértelműen visszavonhatatlanok és alaposan át fogják írni az életünket jövőre. Látom ám, hogy jó év lesz ez a 2013.... ;)





1 megjegyzés:

  1. Megkérdezném hány éves is "tetszik" lenni?!
    Ha sejtésünk lenne róla, hogy a szálak miként is szövődnek az életben...
    Hajaj!
    Lenne mit hozzátennem, de inkább csak arra gondolok voltam én is fiatal, és könnyű az évtizedek múlásával bölcselkedni!
    Szép napot neked!

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...