Most

nem mutogatok, inkább mesélek - ha már meseláda vagyok....

A tegnapi nap elképesztőre sikerült és nem azért, mert évfordulót ünnepeltünk, vagy túlvállaltuk magunkat munkával, neeeem. Belekóstolhattunk családilag egy kamasz lelkivilágába és abba, hogy bizony, képtelen empatikusan végiggondolni a tettei következményét.

Nem gondoltam, hogy 24 óra alatt ennyit fogunk aggódni, ennyiszer rójuk a köröket a Duna parton, hogy éjszaka fogunk átkutatni minden bokrot és másnap még mindig csak találgatunk, hogy nagyon nem egyszerű megpróbálni más fejével gondolkozni....

Nem is a történés a lényeges, nem! Sokkal inkább az, amit tanulhattunk belőle. Magunkról, mindannyiunkról, egymásról, a MI-ről.
Lehet egy ilyen helyzetben sokféleképpen reagálni, jól, rosszul, idegesen, hisztérikusan - ki-ki a lelkiismerete és vérmérséklete szerint tud megélni nehéz helyzeteket. Meglepődtem viszont magamon és AzEmberen is.... Alapvetően nyugodt vagyok, de idejét nem tudom, mikor tudtam utoljára olyan tiszta fejjel és higgadtan gondolkozni, mint most, AzEmber viszont rettentő rosszul visel bizonyos feszült helyzeteket. A gyereket érintőket nagyon....

Tegnap viszont egészen biztos vagyok benne, hogy az összes őrangyalunk nagyon nagy szeretetben dolgozott értünk...

Este, átbeszélve a dolgokat, rájöttem, igaza van hogy a kellő pillanatban meg tudtam nyugtatni, csöndben voltam, amikor csöndben kellett lennem, átöleltem, amikor csak ennyit tehettem és közben szinte az orromnál fogva vezettek a megoldás felé... 

(Csak nagyon csöndben teszem hozzá, hogy hihetetlenül büszke vagyok magamra, amiért az Ex árnyékát - AzEmber exe... - sikerült átlépnem.... Egy második, többedik kapcsolatban mindig ott van az Ex, természetesen kiirthatatlan. Ám a legnagyobb kihívás, hogyan lehet azokat a gyökerekig elrontott dolgokat helyretenni, amik beleégtek AzEmberbe...)

Lassan valóban papírt kérek arról, hogy boszorkány vagyok ;)