2009. október 28., szerda

Hörcsögöltem...

Azt hiszem nem vagyok azzal egyedül, hogy imádok a régi holmik között keresgélni. A hosszú hétvégén erre is sor került... Beszélgettünk, megmutogattam az aktuális készülő képet, majd egyszer csak nagynéném kihúzta a Singer varrógép fiókját, mondván tele van mindenféle gombokkal, nem kell-e ez a sok kacat nekem?

Először ekkor csillant fel a szemem... majd, amikor megemlítette, hogy van még vászon is a szekrényben,amit még nagymamán szőtt...Bizony, lapulnak ilyen kincsek a szekrényben, amik lassacskán átvándorolnak az én szekrényeimbe. (Van róla sejtésem, hogy mennyire utáltok ezért ;) )

Aztán akkor is villant egyet a szemem, amikor egy zsáknyi! gomb került elő... Eljátszottunk négyesben- nagynéném, anyukám, a mininő meg én - a gombok átválogatásával. Első körben a nem hétköznapi, majd a gyöngyház, porcelán, mini, stb. gombokat gyűjtöttem be. A műanyagokról nagyvonalúan megfeledkeztem...:D

A nagy keresgélés közben előkerültek mindenféle "haszontalan" dolgok - legalábbis nagynéném ezt állította róluk ;) Persze, néhány éve, évtizede nyilván használta ezeket, hiszen varrónő volt. Lényeg a lényeg, megtaláltuk a számára már teljesen fölösleges selyem fonalakat. Az összes agyamat eldobtam, amikor megláttam :)


 
De ez még nem a történet vége! Ugyanis hörcsögségem beszabadult a rövidáru boltba :P Hm, ugyan a választék közel sem olyan bőséges, mint itthon, de találtam kincseket és milyen áron :O A csipkéknek bizony 60-90 ft között volt métere... Ezért történt az meg, hogy "gigantikus" mennyiséget vásároltam. :D



Jóóó, jó az öntvények, charmok nem onnan származnak, azt egy remek kincslelőhelyen találtam. Viszont szépek együtt, és még azokat sem mutattam meg nektek :D

Még valami kimaradt a mutogatásból eddig. A batikolt vásznak. Igen, sok gyönyörűséget vettem, az árát finoman elfelejtettem már. Megelégszem azzal, hogy időről-időre előveszem, megnézegetem, megsimogatom őket és próbálom kitalálni mi is lesz belőlük.

9 megjegyzés:

  1. Hihetetlen csodák! :D
    Én is ezt csinálom nagyim fiókjaival, dobozaival!:D
    Az a kis galambos tűző nagyon szép! De mind olyan csuda! :D

    VálaszTörlés
  2. Csodaszépek! Néha nekem is szét kéne néznem a szekrényeim mélyén, mert én is csak hörcsögölök és elpakolgatok, aztán örülök, mikor előkerül. :)

    VálaszTörlés
  3. Barbi jó szemed van, hogy észrevetted a kis galambot! ;)
    Ugye milyen jó felfedezni a jól elrejtett apróságainkat?! olykor én a mintákkal vagyok így... elrakom, aztán - jó esetben - a kellő pillanatban kerül elő.

    VálaszTörlés
  4. Enikő! Tényleg örülnék pár nyomós érvnek, adatnak az "ügyemben"! :D Még bepróbálkoznék azzal is a Kedvesnél! :D

    VálaszTörlés
  5. Barbi, megkeresem! Nem ígérem holnapra, de igyekszem ;)

    VálaszTörlés
  6. Neeem, nem utáluuuunk, csak a csipkék és gombok miatt... :P :D

    VálaszTörlés
  7. Valahogy sejtettem... :D :D Lassan tényleg kell egy dobozt készítenem a csipkéknek, gomboknak ;)

    VálaszTörlés
  8. Gyönyörűségek, jó megpihentetni rajtuk a szemem.

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...