Azt hiszem

csak mutatni akartam, de végül elmaradt. Bizony a szép Lilien Wien teáscsészémet és a szintén Devecserben szerzett ezüst kanalam. Ja a háttérben lévő dolgok sem mellékesek... de arról majd később. máshol.

 

Nem volt elég nekem a meleg okozta sokk, összevetettem a gyerekek fejlődési adatait. Bori két hónap alatt nőtt 3 cm-t, igaz ő 59 cm-el kezdte. Levi 10 cm-t nőtt két hónap alatt. Bori fél éves korára kétszerezte meg a születési súlyát, Levi már hat kiló, alig másfél kiló választja el ettől.. :O :))
Íme a kis Walter Mathau utánzat: 

 Közben a nem létező szabadidőmet próbálom beosztani és készülök szép lassan arra, hogy kialakuljon a napirendünk és ezzel talán tervezhetővé válik az életünk, hiszen lassan indul az iskola, ami újra fogja rajzolni ezt a szép, szabadságban telő nyarat... 
 

Kicsit szégyenlem magam a hallgatásért.... de meglehetősen kaotikusak egyelőre a napjaink. Ha eldöntöm, hogy másnap mit szertenék megcsinálni, egészen biztosan nyűgös napja lesz a fiatalembernek, és esélyem sem lesz hozzájutni semmihez. Akikkel beszéltem telefonon az elmúlt napokban tanúsíthatják, nem sok idő kellett ahhoz, hogy meghallják a mellettem keservesen óbégató ded hangját. :)) De ilyen ez a popszakma... lassan bízom benne javul a helyzet és lesz időm szegény elárvult bloggal is foglalkozni kicsit.
Mert - persze mostanra már -visszatért rendesen az alkotókedvem. De az időm egyelőre szűkös.

Azért mutatok egy pillanatképet, hogy bizonyítsam élünk, a kisember rendesen fejlődik. Mit rendesen??? Roham tempóban... lassan eléri az 5,5 kilót, és nőtt 4 centit az elmúlt hat hétben.
 

Emléeztetőül legfőképpen magamnak: ezek a hetek nem az ugribugriról szólnak!
Persze, persze remélem, hogy az "a hat hét" nem lesz annyi, hogy jobban bírom a strapát, gyorsabban regenerálódik a szervezetem, mint a Mininő után, de pihennem kell.

A védőnő pedig egy tünemény.

Ja, aki esetleg nincs képben: június 12-én hajnalban megszületett Levente Csaba. Aki az eddig tapasztalataink szerint imád a teraszon aludni.

 

Lassan

 mindennel elkészülünk, már csak apróságokat kell elrendezni. Közben olvasgatom a születéstörténeteket és egyre jobban látom, mik voltak a hibák a Mininőnél. Nagyon remélem, most nem ilyen lesz.... Persze, ezek óriási bőgésekkel járnak. Jönnek bizonytalanságok, félelmek. A türelmem, fizikai állóképességem nagyon fogytán. Bár, annak kifejezetten örültem, hogy újra a saját ágyamban alhatok. Az pedig külön jól esett, hogy kiderült, nem tudunk jól aludni egymás nélkül. Arról meg már nem is beszélek, milyen volt látni Az Ember szemében a könnyeket, amikor elindult...
Hát így. Ja, a legutóbbi sokk az volt, amikor kiderült 3600 gr ez a "kis" Puhatalpú. És még van két hét. Nem, nem akarok számolni, nem akarom tudni, mennyi lesz a vége.

 

Be kell

látnom, nem vagyok egy nagy jellem. Nem tudom elfogadni, ha olyan emberek, akikkel barátnak tartottuk egymást szó nélkül kivonulnak az életemből.
 És milyen érdekes, mindkettő akkor, amikor megtalálta a férfit, akire várt....
Tudom, hogy a vállam alkalmas a sírdogálásra, de szerintem ara is, hogy az örömöket megosszuk egymással. Furcsa, hogy időről-időre azt veszem észre, elkopnak a fontos emberek mellőlem. Persze, bennem is van hiba bőven....
Utálom, hogy magamra hagytak.
 

Csokornyi

cseresznyével leptem meg ma magam, mert egyszerűen nem lehet nézni, hogy napról napra sötétebb piros színt öltenek a bogyók én meg nem mászhatok fel a fára. Hálás vagyok az égnek, mert az előző két évben nem volt termés a fákon. Vagy a fagy vagy a jég vitt mindent. Ha volt öt kiló termés tavagy összesen a fákon, sokat mondok...

Idén ez nem így van. A korai cseresznyefát kicsit megtépázta a vihar, de szerencsére rengeteg maradt a fán. Közben - én állhatatlan - azt lesem fél szemmel, hogy a normál időben és a későn érőből mennyi lesz.

 Már annyira nem bírok magammal, hogy még sétálni is elmentem, pedig általában nagyon kevés mászkálástól azonnal megfájdul a hasam. Ma pont nézegettem a neten keringő kalkulátorokat, szinte mindegyik szerint egy héttel előrébb járok, mint az orvosom szerint. Azt már nem is vettem számításba, hogy a biometriai adatok szerint egy héttel legalább mindig nagyobb volt a koránál a Pocok. Hát hiába, nehezen szokom, hogy nem vagyok alkalmas most semmire, hogy folyton nyafogok, de akárhonnan is nézem, tíz év telt el az előző várandósságom óta, azért az nem kevés, és be kell látnom, máshogy működik a szervezetem. Abban bízom már csak, hogy nemsokára már itt lesz, és végre magamra találhatok kicsit. Tuuuudooom, jönnek az álmatlan éjszakák, és társai, de hátha....

Tudom, tudom ezen nem látszik mekkora a babalakás, de nekem tetszik ez a kép. :)

Azt már nem is mondom, hogy mióta nem tettem rá a kezem semmire, hogy képtelen vagyok még a babának szánt holmikat is elkészíteni. :O Gáááááz, nem kicsi....