Csakazértis?!

Ma megkaptam a megfelelő tanácsot...

Soha ne add fel! Csak ha van rajta bélyeg!

Szóval az elmúlt napok, hetek ismeretében ez most megfelelő és jó tanács. Majd rajta leszek az ügyön.

Azon gondolkoztam, mit is akart tanítani nekem az élet, a Sors, az Isten - nevezze ki-ki ízlése szerint - az elmúlt időszakkal?? Hm, még nem jöttem rá...
Gondolkozom ezerrel, mert kell, mert lételemem, mert ezekből a tapasztalatokból tanulnom kell - sajnos nem csak nekem! Komoly dilemma, hogy másokat hogyan tudnék figyelmeztetni erre a csapdára. Van-e jogom beleszólni mások választásába, érzelmi elköteleződésébe, annak tudatában, hogy életük vélhetően legnagyobb csapdájába sétálnak bele, hozzám hasonlóan...? Van-e jogom csodátlanítani az életüket, tudván, hogy egy délibábot látnak? Van-e jogom élni, ha úgy tetszik visszaélni mindazzal, amit megtudtam???

Komoly dilemma... Miközben minden erőmmel azon vagyok, hogy egyszer és mindenkorra lezárjam az ámokfutást. Pffff

Miért én jöttem rá mindenre?! Az én felelősségem, lehetőségem, hogy megvilágítsam másoknak mekkora csapdákat rejt az út, amin mindannyian jártunk? Szerencsémre én viszonylag időben kiléptem belőle... Vagy egyszerűen csak misztifikálom a helyzetet és saját "megvilágosodásomat"??

A nap tanácsára visszatérve, jót nevettem. Kicsit azt sugallta, hogy nem rendülhetek meg. Nem lehet, hogy feladom a hitemet, hogy elkezdjek bizalmatlaul állni az emberekhez. Nem is tudnék... Így jártam ;)

Nem tudom magamban tartani...

a helyzet az, hogy tegnap a Mininőért menet az iskolába azt éreztem, nagyon megnyugodtam. Meglepő, de most nagyon igaz, hogy minden rosszban van valami jó! Sajnos a történetnek vannak olyan szereplői, akiket minden jó szándékom és igyekezetem ellenére is negatívan érintettek a dolgok! :(

Még nem szolgálhatok részletekkel, majd később... A barátaim, akik ismerik a történteket egyszerűen úgy foglalták össze, ha nem tőlem hallották volna, nem hiszik el. Szarkasztikus nem???

Nos, ma együtt ebédeltem a barátnőmmel, kaptam biztató mosolyokat, remek ötleteket. Majd végül megállapította, hogy szerencsére nem estem szét, nem zuhantam meg. A körülményekhez képest jól vagyok. Legyen elég most annyi, hogy a barátnőm a mai nap eseményein hahotázott... egyébként én is. Nem tudok és nem is lehet mást tenni. :))

Köszönöm szépen a biztató szavakat, puszit, rám gondolást... megtette a magáét ;)

Tényleg eljött a pillanat...

amikor el kell kezdenem regényt írni... Az ami velem történik az utóbbi időben, azt hiszem nem hétköznapi....

Eltűntem az utóbbi időben, az új életkezdetünk miatt. Lehet, hogy nem volt érdemes hanyagolni a kézimunkát, és a veletek való kapcsolattartás lehetőségét.

Nos, nem szeretném - most még nem tudom... - részletezni, de vége lett.
Repülök, jó sokáig, míg földet érhetek. Nem tudom, mi és hogyan lesz.

A munka marad, sőt jóval több lesz, és a Mininővel is sok időt fogok együtt tölteni. Elkezdem ragasztgatni a belőlem maradt puzzle-darabokat, aztán meglátom, mikor alakul ki belőle újra egy kép...

Úgy tűnik, nekem minden tapasztalatért, nagyon nagy árat kell fizetnem, ám sajna mostanra kifogytam a tantuszokból :D Így kicsit mellőzöm a tanulást.